TILLMANN J. A. : A törvény tükörkapujában. Kísérlet Kafka Legendájáról

 

Kafka hinta

Aki hisz. nem élhet meg csodát.

Nappal nem látni a csillagok fényét.

Kafka

A Törvény előtt (Vor dem Gesetz) címen közreadott elbeszélését Kafka 1914-ben írta, miközben a Per című regényén dolgozott.1 Egy évvel később írását önálló elbeszélésként jelentette meg.2 Utóbb, hagyatékából előkerülve a Per részeként vált ismertté. A művet tárgyaló irodalom csaknem kizárólag az utóbbi megjelenést veszi alapul, és a Legendát – ahogy Kafka az elbeszélést Naplójában nevezte3 – csak a regénnyel való közvetlen összefüggéseiben értelmezi. Figyelmen kívül hagyja annak magában álló mondanivalóját, valamint az önálló megjelentetés – Kafkánál megkülönböztetetten hangsúlyos – tényét. A megjelentetés tényén túl Kafka reflexiói is arra utalnak, hogy a Legenda életművének kitüntetett pontja. A “Kapuőr-történet” felolvasása után az elbeszélésről a következőket írta Naplójába: “A történet jelentése csak most világosodott meg előttem … “4 Erről a megvilágosodott jelentésről egy későbbi írása tudósít részletesebben: a Tizenegy fiam címet viselő álnovella. Ebben az írásában – egy fennmaradt feljegyzése szerint – tizenegy kisebb elbeszélésének rejtett leírását és értelmezését adta.5 A Legendáról, a “második fiúról” a következőket írta: “… Bal szeme valamivel kisebb, mint a jobb és állandóan hunyorog, igaz, ez nem olyan nagy hiba, sőt, ettől arca még merészebb, mint enélkül volna, és senki sem fogja ezt a hunyorgó szemét hibájául felróni, ha találkozik lénye megközelíthetetlen zárkózottságával. Én, az apja megteszem. Természetesen nem ez a testi hiba fáj nekem, hanem szellemének az a kis rendellenessége, amely ennek valamiképpen megfelel, valami vérében keringő méreg; valami, ami képtelenné teszi rá, hogy a benne rejlő képességeket, amiket csak én látok, tökéletesen kibontakoztassa. Éppenséggel ezért az én vér szerinti fiam, ugyanis ez a hiba egész családunkra jellemző, csak ennél a fiúnál kirívóbban jelentkezik.” E jellemzés szerint Kafka művei között ez az elbeszélés kirívó “családi” jegyeket mutat, melyek közül különösen a vér és a méreg említése érdemel figyelmet. Vér és méreg ezen kívül csak az élete végén írt nagy retrospektív elbeszélésében, az Egy kutya kutatásaiban lelhető fel. Ott a vérségi kötelékben lévő kutyák világának középpontjában álló, áhított és elérhetetlen vascsont tartalmazza azt a velőt, melyről az elbeszélő tudni véli, hogy mérget rejt magában. A Legenda értelmezése így azzal az eséllyel kecsegtet, hogy ennek során utunk Kafka művének legbelsőbb köreihez vezet.

A Törvény előtt

Ez a kijelentés, amit Kafka címként állított írása elé, tartalmazza azokat a sarkpontokat, melyek köré az elbeszélés jelentésrétegei épülnek: a helymeghatározást (I.), a megítélés állapotát (II.), az elbeszélés önreflexióját (III.). A címben foglalt kijelentés helymeghatározásként az elbeszélés színterét, képes helyhatározóként a történet emberének állapotjellemzését, az elbeszélés önreflexiójaként pedig a cím alatt álló szöveg hierarchikus besorolását jelenti.

I.

Az elbeszélés szerint a Törvényről tudható tudás kivételes: csak az elbeszélő és a Törvény elé jutott ember osztályrésze. Kettejük helyzete azonban távolról sem azonos. Az ember .messze földről” jött – ez áll az elbeszélés magyar fordításában. A fordító ugyan jól élt a magyar nyelv adta lehetőségekkel, de a nyelvek különbözősége miatt az eredeti szöveghely jelentését itt mégsem állt módjában teljességgel közvetíteni. Az elbeszélés eredetijében a kifejezés (vom Lande) Land szava ugyanis egyaránt jelent földet, országot, tájat, vidéket és hont.6 Az elbeszélés eredeti környezetében ezért ezek bármelyike feltételezhető. Hogy melyikről van szó, annak eldöntésére kisebb kitérőt kell tennünk.

Kafka egy későbbi írásában, az Új ügyvéd című elbeszélésben egy, a Legendához hasonló térség jellemzőinek leírásához közvetlenebb eszközöket választott, melyek révén a térség érzékletesebben mutatkozott meg: “Ma a kapuk egészen máshova, messzebbre és magasabbra vannak elhordatva; senki sem mutatja az irányt…” A mondat határozóinak megháromszorozása csak első látásra tűnik fölösleges írói műveletnek, mivel a leírás pontosságának igénye csak ezen az úton képes tárgyát megidézni. Az “egészen máshová” fordulat azt a lényegi különbséget jelzi, ami a kapuk terét az elbeszélés világától elválasztja. A második jellemző ezt a lényegi különbözőséget teszi szemléletesebbé. Az “egészen máshová, messzebb” kifejezés arra utal, hogy a kapuk terének távolsága a messzeségben mérhetetlen. A meghatározás harmadik tagja az előbbiek mellé a “magasabbra” jellemzőt is megadja, és ezzel az elkülönített térséget hierarchikusan is besorolja. Az így kirajzolódó jelentés a kapuk terét az érzékelhetőség határán túl sejteti. E rövid kitérő során nyert belátásainkból nem következtethetünk közvetlenül a Legendabeli térség elhelyezkedésére. (Kimerítőbb elemzés révén igazolható lenne – ami azonban itt nem feladatunk –, hogy a két elbeszélés azonos tájékrói tudósít.) Kafka térképzeteihez és ezek leírásának módozataihoz talán mégis valamivel közelebb jutottunk. Így a „messze földről jött ember” kifejezés eredeti jelentéshorizontja is világosabban áll előttünk: azt kell feltételeznünk, hogy a novella eredeti szövegében a Land szó valamennyi jelentése érvényben van. A Törvény előtti hely így a következő negatív meghatározást kapja: olyan hely, ahová megérkezve az ember hátrahagyta mindazt, ami föld, ország, táj, vidék és hon. (Az utóbbit, vagyis a Törvény idegenségét még külön is nyomatékossá teszi az, hogy a Kapuőr egy beszélgetésben hazájáról kérdezgeti az embert.) A színtér, amiről az elbeszélés tudósít, ezek szerint nem földi, és az ember számára idegen hely.

A novella topográfiájában így három elkülönült térség rajzolódik ki: a Törvény, a Törvény előtti hely, és az ember átal hátrahagyott térség: az ország. Az előbbiek határa a kapu; az utóbbiaké jelöletlen, ám meglétéhez nem férhet kétség: a Törvény elé érkező hazáját hagyta el. Az országból jött, és ennek megkülönböztetőérvénye van e helyen. A Törvény előtti hely így a Törvény és az ország közötti mezsgyeként határozódik meg.

Az ember az országból jött. Az ország kívül van a Törvényen, de lakói tudnak a létéről: “Mindenki a Törvényre törekszik” – mondja az ember a Kapuőrrel folytatott egyik beszélgetésében. A Törvény hat a Törvényen kívülire, az országra, ahol általános a Törvény ínsége: a Törvényen kívüli a Törvény hatalma alatt áll. A terek elkülönültsége nemcsak az elbeszélés topográfiáját jelöli ki, hanem meghatározza viszonyaikat is. A térségek hierarchiája a nyelvben, a nyelv révén is megmutatkozik: a nyelv – az elbeszélés eredeti nyelve is! – csak a Törvény fölötti, a Törvény alatti és a Törvényen kívüli helyeket képes megnevezni. (A Törvény “melletti” hely értelmetlen és képtelen hely a nyelvi hagyomány számára, mert ez – az egyenrangú mellérendelés miatt – a Törvény érvényvesztését vonná magával.) Ezért mindaz, ami Törvényen kívüli, alá van vetve a Törvénynek.

II.

A Törvény elé jutott ember helyzete az előbbiek nyomán kétségtelenül kivételes, mivel a Törvény elé bocsáttatott. De mit jelent az elbeszélés valóságában a Törvény elé jutni? Az ember az országból érkezett, és az ország kívül van a Törvényen. Útja során, az ország elhagyásakor át kellett haladnia a Törvény előtti térségen, mivel a Törvény és a Törvényen kívüli csak a megítélés e mezsgyéjén át határos. Az áthaladónak itt nyílik módja arra, hogy bizonyságát adja: méltó a Törvényre. Az országból érkező ember törekedett és készült a Törvényre; “útjára sok mindennel felszerelte magát“. A Törvény Kapuja, miként a belépés lehetőségének választása, nyitva áll előtte. Az ember belépést kér a Törvénybe, és a Kapuőr felel neki: “Lehetséges ( … ), de most nem” – hangzik ettől kezdve mindannyiszor a változatlan válasz. Ezzel az egész elbeszélésen végighúzódó párbeszéd veszi kezdetét, megteremtve a beszélők hasonlóságának látszatát. Kettejük lényegi különbözősége ugyanis a későbbiekben egyre nyilvánvalóbbá válik. Az országból érkezett embert várakozása során elmúló élete roskasztja halála felé, míg a Kapuőr változatlanul áll az elmúlással szemben: “Ott ült napokon és éveken át. ( … ) A Kapuőrnek mélyen le kellett hajolnia hozzá, mert a nagyságkülönbség nagyon megváltozott az ember kárára.” A Kapuőr a Törvény állítása; csak a látszatban mutatkozik embernek, és nincs alávetve az időnek. A Törvény előtti helyről így az is megállapítható, hogy ott időbeli és időtlen együtt áll.

Időtlen és időbeli közelebbi viszonyáról Kafka következő töredéke tudósít: “Minden pillanatnak megfelel valami időn kívüli. Evilágot nem követheti egy túlnani, hiszen az örök, ennélfogva nem állhat evilággal időbeli érintkezésben.”7

A belépést tiltó pillanat állandóságával szemben a Kapu mindigtartó nyitottsága áll. (“Mivel a Törvény Kapuja, mint mindig, nyitva áll és a Kapuőr oldalra lép … “) A pillanatnak és a mindigtartónak ez az együttállása csak az ember számára látszik egybeesésként, a tilalom állandóságaként. A Kapu nyitottsága ugyanis határtalan, míg a Kapuőr által őrzött tilalomnak a Kapu átlépése jelenti a végét. Ha ez bekövetkeznék, akkor a tilalom is érvényét veszthetné, és az ember megpróbáltatása térbeli történésekben folytatódhatna. Kapuőr közlése szerint: további Kapuk és Őrök egymásutánjában. Akkor közlése fenyegető éle is érvényét veszthetné (“De teremről teremre Őrök állnak. Már a harmadik látványát sem tudnám még egyszer elviselni.”) Ezzel az eshetőséggel Kafka kétségtelenül számolt; az elbeszélés egyik változatának tartott töredékben ezt írta: “Túlhaladtam az első Őrzőn. Utólag megréműltem, visszamentem, és az Örzőhöz fordultam: Én átmentem itt, mialatt te elfordultál. Az Örző maga elé nézett és hallgatott. Bizonyára nem kellett volna meg/ennem – mondtam. Az Örző továbbra is hallgatott. Hallgatásod engedélyt jelent az áthaladásra … ?”8 A töredék itt megszakad és a kérdések megválaszolatlanul maradnak. Egy későbbi írásának zárómondata viszont mintha e kérdések feloldásaként hangzana: ,”Aki a kérdésekre nem felel, megállta a próbát.9

A Legenda emberének a Törvény előtt állított kérdés és próbakő a Kapuőr. A Törvény első ismérve ő, és az elbeszélés is ennek megállapításával veszi kezdetét: “A Törvény előtt egy Kapuőr áll.” Az országból érkező ember általa téved meg; benne látja tükröződni az országot, noha a Törvény előtti helyen azt készül végérvényesen elhagyni. A Törvény előtt mindaz tükörré válik, amire az ember tekintete az ország visszfényét rávetíti. Ez a tükörkép tiszta rajzolatot ad, és az ember döntése nyomán a kép egyre élesebbé válik; utóbb már bolhákat is mutat a Kapuőr bundájában…

Ezt az élesedő visszfényt csak a Törvény Kapujából áradó fényesség homályosítja el a halál közelségének píllanatában, és csak az ember halála oltja ki teljesen: “Ám most egyszerre fényt lát a sötétben, kiolthatatlan fényesség árad a Törvény Kapujából. Most már nem sokáig él.”

(A Legenda alapja a keresztény motívumokkal átszőtt hászid történet két kulcsszava: a tükröződés és a választás. “Egykor egy király hatalmas palotát emeltetett, amelynek számtalan terme, de csak egyetlen nyitott kapuja volt. Az építkezés végeztével közzététetett: Minden fejedelem jelenjen meg az utolsó teremben trónoló király előtt. A belépők azonban csak mindenfelé nyíló ajtókat találtak, melyekből folyosók vezettek újabb ajtók felé, vég nélkül a megtévedt szemek előtt. Ekkor megérkezett a király fia és látta, hogy csak tükröződés okozza a tévelygést, és meglátta maga előtt a trónteremben ülő apját…

Itt van a határ. Itt van a világ oltára. Itt élőlény nem megy keresztül anélkül, hogy fel ne áldozná magát. Mert e hely neve: lsten Választóhelye. Eddig érvényben volt ez is, az is. Itt az Egyetlen kezdődik. Lélek, ki ide jutottál, csendesedj, hatalmasadj, válassz!” 10)

Az ember bebocsátást kér a Törvénybe, és kérése – állandósuló – píllanatában ez tilalom alá esik: “... úgy dönt, hogy inkább vár, amíg engedélyt kap a belépésre.” A várakozást választja, és döntése nyomán végleg az időbe zárul. (Az elbeszélés saját idejének és az elbeszélt történés idejének eddigi egybeesése is ekkor bomlik meg; a Legenda elbeszélője ettől kezdve tudósít más, külső időről: “Napokon és éveken át ült ott.”)

Az ember döntése nyomán nemcsak az idő változik meg, hanem a tér is módosul: a Törvény előtti hely az ítélet és a büntetés végrehajtásának terévé alakul át. A Kapuőr utolsó szavai csak az időközben végbement ítélet szövegét mondják ki: “itt senki más nem nyerhetett bebocsátást, mert ez a bejárat neked volt rendelve. Most megyek és bezárom.

III.

A Törvény bevezető irataiban ez áll … ” – a Legenda ezt a forrásmegjelölést kapta a Perben. Az elbeszélés nem része a Törvénynek, nem a Törvény szövege, hanem Törvény előtti szöveg. A történet elbeszélője az elbeszélés során kivételes helyzetben van: mindaddig nem kerül a szakító idő sodrába, amíg szemlélője a történés – az ítélet – teljesedésének. Csak akkor kerül oda vissza, amikor az elbeszélhető megszakad, és egyúttal a kivételesség is véget ér.

Az elbeszélő tudatában van kivételességének, hiszen maga nincs a Törvény előtt, mert abban a térségben csak a Kapuőr, az ember és egy zsámoly van. És ezért nem is kerül megítélésére. Az elbeszélő a történeten kívül, mintegy az elbeszéltek mellett áll. Az elbeszélhető megszakadása után kivételes helyzete még egy ideig részlegesen fennáll: kivételes tudás birtokosa lett. Elbeszélésével azonban kivételességét átfordítja: a kivételesen tudott tudásának elbeszélésével kivételes árulás elkövetőjévé vált. Kafka reflexiója félreérthetetlen: “… csak egyetlen oldalt írtam (a Legenda exegézisét) – a kész fejezetekkel együtt olvasva részben jónak találtam. Szüntelenül annak tudatában, hogy minden elégedettség- és boldogságérzetért (ahogy ez például különösen a Legendával szemben fennáll) meg kell fizetni, kétségtelenül; feloldást soha nem találva, utólag meg kell fizetni.11

Kafka tisch

MEGJELENT Vigília 1987/ 7

COPYRIGHT Tillmann J. A.

1 (H. Binder szerk.) Kafka-Handbuch I-II. Kröner. Stuttgart, 1979.; H. Binder: Kafka-Kommentar zu sämtliche Erzählungen, Winkler, 1975.; M. Pasley- K. Wagenbach: Datierung sämtlicher Texte Kafkas, In: Kafka-Symposion, Wagenbach. Berlin, 1965.

2 Vom Jüngsten Tag. Ein Almanach neuer Dichtung. Leipzig, 1916.

3 F. Kafka: Tagebücher 1910 1923, Fischer, 1975. 279. o.

4 uo. 287.

5 M. Pasley: Drei literarische Mystifikationen Kafkas: ln: Kafka-Symposion, i. m.

6 F. Kafka: Sämtliche Erzählungen, Fischer, 1971.

7 F. Kafka: Hochzeitsvorbereitungen auf dem Lande und andere Prosa aus dem Nachlass. Fischer, 1980. 69. o.

8 uo. 260.o.

9 F. Kafka: Sämtliche Erzählungen,218.o.

10 Martin Buber: Die Legende des Baal-schem, Frankfurt/M., 1908 79. o.

11 F. Kafka: Tagebücher i. k. 279. o.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: